Hirdetés
Hirdetés

Csökkenő árrésen és devizahiteleken bukott a TVK

2011. november 15., 10:11

Nem túl szívderítő a TVK harmadik negyedéves gyorsjelentése, a csökkenő petrolkémiai árrés és a devizahiteleken elszenvedett veszteségek következtében az első kilenc havi eredmény 4,1 milliárd forinttal csökkent és közel hárommilliárdos mínuszt hozott.

Hirdetés

A külső gazdasági környezet romlásával, a petrolkémiai árrés – vagyis a vegyipari benzin, mint nyersanyag és a polimer termékek, mint termék – közötti árkülönbség csökkenésével magyarázza a TVK gyorsjelentése, hogy a harmadik negyedévben üzemi eredménye mínusz 2,4 milliárd forint volt, szemben a tavaly ilyenkor elért plusz kétmilliárddal. Ezen kívül kedvezőtlenül hatottak az energiaárak is, valamint a forint gyengülése, ami a devizahiteleken keresztül okozott veszteségeket. A növekvő eladósodottság következtében a kamatterhek is nőttek.

Az első három negyedévben összesen 4,357 milliárdról 643 millió forintra esett vissza az üzemi eredmény, ez 85 százalékos visszaesés. A konszolidált veszteség pedig 2,780 milliárd forint volt, 4,145 milliárddal romlott ez idő alatt.

A cég helyzetének romlása a vegyipari folyamatok, árviszonyok ismerete alapján persze nem lehetett meglepő a szakemberek számára. Az alacsony közkézhányadú és likviditású részvény árfolyama az utóbbi egy évben szinte folyamatosan lefelé csorgott, 3600 forintról 2200 forintra.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Critical Mass a tőzsdéken

2012. május 25., 14:20
Critical Mass a tőzsdéken

Teljesen iránytalanná vált a kereskedés kora délután a legtöbb részvény és árupiacon, a befektetők megpróbálnak összeszedni minden hírmorzsát, ami segít a hangulat javításában, miközben olyan mértékben gyűltek fel az aggodalmak, hogy azokat már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Úgy tűnik, hogy mindenki az EKB-tól várja a megoldást, de a bejelentések egyelőre elmaradtak. Az eurót megint 300 forinton jegyzik.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook