Az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz visszamenőleges érvényű a devizaalapú jelzálogjog bejegyzésének korlátozásáról szóló intézkedés
A tárca közleménye rámutat: "a kormány – 2010. június 30-i döntése idején – még úgy látta jónak, hogy a rendelkezés 2010. július 1-jével lépjen hatályba, és visszamenőleges érvényű legyen. A kormánydöntés és az intézkedés-tervezet benyújtása közötti időszakban azonban alkotmányossági aggályok merültek fel, ezért a parlament elé kerülő törvényjavaslat benyújtott változatából végül a visszamenőleges hatály kikerült".
A kormány döntése kapcsán érintett jogszabályok – a devizakölcsön szerződéseket biztosító jelzálogjog korlátozása érdekében szükséges – módosításáról szóló rendelkezést csak a hatályba lépését követően kell a földhivatali eljárásban és a jelzálogjog alapítására irányuló szerződések esetében alkalmazni - áll a közleményben. A parlament várhatóan két héten belül dönt a devizaalapú jelzálogjog bejegyzésének korlátozásáról.
A kormány szerdai ülésén döntött a devizakölcsön szerződéseket biztosító jelzálogjog korlátozást tartalmazó előterjesztésről. A döntés célja a devizakölcsönök terjedésének megállítása, az ügyfelek túlzott eladósodásának megelőzése, valamint a családok megóvása attól, hogy az árfolyamkockázat miatt gazdaságilag ellehetetlenüljenek.
| A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog - részletek >> |
A közlemény szerint a kormány által meghozott intézkedések hatására a lakosság devizában történő eladósodottsága csökken, az árfolyamkockázat kiküszöbölése miatt könnyebben tervezhetővé válnak a háztartások terhei.
A törvénytervezetek országgyűlési elfogadását követően az intézkedéssel lehetetlenné válik, hogy természetes személy deviza alapú kölcsönszerződésének fedezetére jelzálogjogot jegyezzen be természetes személy tulajdonában álló ingatlan egészére, vagy annak tulajdoni hányadára. Lehetetlenné válik továbbá az is, hogy egyéb, például szabad felhasználású deviza kölcsönnel terheljék meg az ingatlant.
Az adósok bankváltási, ingatlanértékesítési szabadsága és a piaci verseny fenntartása érdekében továbbra is lehetséges lesz a korábban megkötött devizaalapú kölcsön kiváltása, valamint a fedezetcsere.
Az egyéni vállalkozók esetében – bár jogilag ők is természetes személyek – továbbra is megmarad a lehetőség devizaalapú kölcsön felvételére.
MTI
Címlapon
Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
Nem mondott újdonságot szokásos évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök elsősorban a gazdasági nehézségek köré építette a mondanivalóját, hangsúlyozva a változást a szocialista kormányzáshoz képest. A legnagyobb hangsúlyt a középosztály szerepe kapta, amihez kapcsolódva segítené a leszakadó rétegeket.
Most repülne a kismadár
Legfrissebb híreink
- Az euró nem bírta áttörni a 290 forintos szintet
- Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Bankszövetség: visszajár a repülőjegy ára bankkártyás vásárlás esetén
- A bankfinanszírozás lehet Kelet-Európában a járványközvetítő
- Szufficittel kezdi az évet az államháztartás
- Szerdától a Societe Generale is kereskedhet a budapesti tőzsdén
- A közlekedési hatóság szerint nincs külön szabály a Malév-utasokra
- Munkahelyteremtésre hirdet pályázatot Matolcsy tárcája
- Végtörlesztették a devizahitelek ötödét - közel 300 milliárdot buktak a bankok
- Az ügyfelek korai halálán is kereshetnek a német befektetők
- Bérkompenzált közszolgák: korai még hátradőlni!
- Élő közvetítés Orbán Viktor évértékelőjéről
- Nehéz évre készül a cseh gazdaság
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Nem kell még temetni a magyar ipart
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Kovács Árpád: újabb kiigízítás jöhet, az adóhivatal vergődik
- Élő közvetítés Orbán Viktor évértékelőjéről
- Munkatársakat keres a Booking.com Budapesten
- Bejelentette a kormány a Mikó Imre tervet
- 2014-ben vezethetik be az e-útdíjat: kinek kell fizetni majd és mennyit?
- Bánja kánya: könnyen bukhatják bónuszukat az autósok!
- A próbaidősöket sem lehet csak úgy kirúgni





_fill_200x116.jpg)












