Egy újabb végtörlesztési határidő jár le hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.
A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek 2011. december 31-ig jelezhették bankjuknál, hogy élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel. A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele szerint a hitelfelvevőnek a végtörlesztési igényt befogadó pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig maradéktalanul át kell utalnia a végtörlesztéshez szükséges teljes forintösszeget.
Ha az adós részben vagy teljesen hitelből végtörleszt, akkor január 30-ig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet. Mivel a végtörlesztésnek az igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie, azoknak, akiknél a 60 napos határidő január 30. előtt jár le, legkésőbb a 60. napon kell teljesíteniük a végtörlesztést.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94 337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek. Jelentősen nőtt a végtörlesztési szándékukat bejelentők aránya is: e szerződések száma mintegy kétszerese az év végéig már végtörlesztettekének.
A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468 milliárd forintot kellett kifizetniük. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége. A bankoknál és a takarékszövetkezeteknél a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza, a pénzügyi vállalkozásoknál az állomány 5 százalékát.
A fix árfolyamú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból teremtették elő. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak erre a célra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot. A bankszövetség korábban ismertette: arra számítanak, hogy a végtörlesztést az érintettek valamivel több mint 20 százaléka fogja igénybe venni.
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.
Címlapon
Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottainak, az erre képes munkaadóknak is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Forintos gondjaink
- 57 ezres emelést kaphat az orvosok fele
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Kohéziós Alap: milliárdos bírságot kaphat ma Magyarország
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Az állami cégek 22 milliárdot költenek bérkompenzációra
- Átcsoportosítás: 1,2 milliárd kormányzati kommunikációra
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
Legfrissebb híreink
- Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
- Nem kell betojni a törvénytől – 5 tévhit a bérkompenzációról
- Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
- A végére felhúzták egy kicsit a BUX-ot
- Nem érinti a fájlcserélőket? - az ACTA-t az Európai Bíróság vizsgálja
- Válságban a nyugdíjrendszerek: több embernek kell dolgoznia több ideig
- Amire nem is figyeltünk: baj van a norvég gazdasággal
- A legmélyebb pincében ás lefelé az építőipar
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
- Az élet Steve Jobs után - mi az Apple sikerének titka? (videó)
- Megugrottak az adóbevételek: szufficittel zárult a január
- Matolcsy ennyit tud tenni az olcsóbb benzin érdekében
- Nem csak a BKV szenved: Prágának sincs pénze
- A kormány kiigazításról beszél, az NGM szerint szó sincs ilyesmiről
- Több papírt vásárolt vissza az ÁKK a tervezettnél
- Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
- Adótartozások: miattuk hiányzik 2215 milliárd forint a kasszából
- Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk
- Bekeményít az EU? – A románoktól visszavontak pénzeket, rólunk órákon belül döntenek
- Elkészült a lista: ezeket az ingatlanokat veszi meg az állam
- Matolcsy ennyit tud tenni az olcsóbb benzin érdekében
- Mehetnek a milliárdok: Brüsszel rábólintott az FHB állami megsegítésére
- Tovább húzza a nadrágszíjat a kormány: máris igazítanak a büdzsén
- Jelentősen gyengült a forint, több ok is van a háttérben
Állásajánlatok
- Pénzügyi elemző [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Senior Projekt Kontroller [BA-KSK1] - Focus Consulting Kft.
- Treasury munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- Számviteli munkatárs [ST-DCOAES02] - Focus Consulting Kft.
- Accounts Payable Team Leader [ST-RBAPTL01] - Focus Consulting Kft.








_fill_200x116.jpg)













