Tavaly a halálozások és az élve születések száma is csökkent, a halálozások 1,3 százalékos csökkenése azonban alig tudta kompenzálni a születések elmaradását, így tavaly 40 650 fővel lettünk kevesebben. Házasságkötések esetén megfordult a negatív trend, 2006 óta éves összehasonlításban először nőtt a házasságkötések száma.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás 40 650 fő volt, 529-cel több az egy évvel korábbinál. A 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 962 ezer fő volt az időszak végén.
Kevesebben haltak meg, de kevesebb gyerek is született
2011-ben kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző évben. A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A decemberi születésszám némileg elmaradt az előző évitől. Számszerűen január és május között 3623-mal kevesebb, június és november között pedig 1365-tel több gyermek született, mint egy évvel korábban.
5 év óta először nőtt a házasságkötések száma
A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Hét hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, egy hónapban lényegében azonos nagyságrendű volt azzal, négy hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legjelentősebb csökkenés májusban és októberben volt, átlagosan 6,6 százalék, az emelkedés mértéke pedig az év első és utolsó két–két hónapjában volt számottevő, átlagosan 7,8 százalék. Összességében a 2011-ben regisztrált 35 750 házasságkötés 230-cal, azaz 0,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal, az utóbbi pedig 0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. évi 4,0 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett. 2011-ben ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.
A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010. évi 40 121-gyel szemben 2011-ben 40 650 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent. Eszerint a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma az időszak végén 9 millió 962 ezer fő volt.
Címlapon
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
Még több Öngondoskodás
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
Állásajánlatok
- Manager - Trader - TTINTERCONSULT Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Fin & Admin Business Analyst (Spanish or Portuguese speaker or both) - PBS International Kft.
- Szenior pénzügyi és adózási munkatárs - Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt.
- Collateral Surveyor - PBS International Kft.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A fulldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt







