Váratlanul olcsó lehet a kötelező - megjelentek a díjak

2011. október 30., 07:55

Ma hajnalban két országos napilapban tették közzé a jövő évre vonatkozó kötelező biztosítási díjakat a hazai biztosítóintézetek. Első ránézésre úgy tűnik: a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint azt előzetes nyilatkozataik, vagy a károk alakulása indokolttá tette volna. Az autósok várhatóan holnaptól kalkulálhatnak a portálokon

Ma hajnalban két országos napilapban tették közzé a jövő évre vonatkozó kötelező biztosítási díjakat a hazai biztosítóintézetek. A Biztositas.hu internetes alkusz első jelentéséből kiderül: a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint azt előzetes nyilatkozataik, vagy a károk alakulása indokolttá tette volna. Az autósok várhatóan holnaptól kalkulálhatnak a portálokon.

Több biztosító is tarolni szeretne a hétfővel induló kampányban, a ma hajnalban megjelent tarifák tanulsága szerint. A kampány előtt még átlagosan 5 százalékosra várt áresés helyett úgy tűnik újabb 10-15%-os árzuhanásról beszélhetünk, de nem ritkák az ennél nagyobb kedvezmények sem. A tizenöt társaság közül nem akad olyan aki, legalább 5%-al ne csökkentette volna átlagos díjait és többen is vannak, akik 20-25 százalékos árcsökkentést alkalmaztak.  

A rendkívüli árengedményeknek az az oka, hogy a most következő kampányban évekre eldőlhet, melyik biztosító hány kötelező biztosítási ügyfelet kezel majd a jövőben. A mostani áreséssel mélypontjukat elérő kötelező díjak, a dráguló üzemanyagok és a baleseti adó miatti várható rendkívüli ügyfélérdeklődés könnyen a piac újrafelosztásához vezethet. A tarifák alapján látható, hogy a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H meg szeretné őrizni ügyfélbázisát, de ebbe idén a Groupama és az Uniqa is bele kíván szólni. A kicsik közül agresszív díjakkal jelentkezik szinte mindenki. Erősítene a KÖBE, az ASTRA és Wabard is.

Több a kedvezmény, de jön a baleseti adó

A kedvezmények között idén egyértelműen a legnépszerűbb elem lesz az internetes vagy más néven E-GFB kedvezmény. Ezt a 15 biztosító közül 9 alkalmazza, mértéke pedig egyéb kedvezményekkel együtt akár az alapdíjak 50%-át is elérheti. Az ilyen kedvezményekre azok lesznek jogosultak, akik vállalják, hogy - az idén várhatóan a 15 ezer forint átlagos díjra mérséklődő - kötelező biztosításuk díját éves díjfizetési gyakoriság mellett átutalással vagy bankkártyás fizetéssel teljesítik.
  
A díjak csökkenésével szembe megy azonban a várhatóan január elsejétől fizetendő baleseti adó. A díjakra rakodó 30 százalékos adó átlagosan mintegy 5-6 ezer forint többletteherrel jár majd a személygépjármű-tulajdonosok számára.

Gyorselemzés: ki mit ajánl?

A 15, a kgfb-üzletágat művelő biztosító jövő évi tarifái ezúttal a Nemzeti Sportban és a Metropol vasárnapi különszámában jelentek meg. A Magyar Biztosítók Szövetsége felhívja az autósok figyelmét, hogy azok, akik jelenlegi biztosításuknál kedvezőbbet találnak és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat. A biztosítók becslése szerint 700-800 ezer kgfb-szerződés évfordulója már nem január elseje.
Az Aegon és az Allianz is kiemelt hangsúlyt fektet idén az E GFB-re. Az internetes kommunikációs és díjfizetési kedvezményt az Allianz tavaly vezette be, idéntől pedig tovább bővítve a megcélzott ügyfelek körét, mintegy 300 ezer kishaszongépjármű-tulajdonos részére teszi azt elérhetővé.

Az Astra Biztosító tavalyi piacra lépését követően, (a kárstatisztikák birtokában) további 0-15% között csökkenti díjait, minden még erre alkalmas szegmensben. Ingyenes balesetbiztosítást ad kötelezője mellé 250 ezer forintos térítéssel, budapesti fiatalok esetében azonban díjemelést hajt végre.

A Posta Biztosító 30-ról 60 százalékra emeli maximális kedvezményét, ezzel átlagosan 10%-al csökkentve díjait. Piacújdonságként a lakáshitelesek részére külön kedvezményt ajánl és 5000 forint alatti éves díjon hoz forgalomba olcsó CASCO-t.

A tavaly a kampány egyik nyertesének számító K&H, idén is komolyan versenybe száll az ügyfelekért. Egyes jó kockázatú megyékben az átlagnál is nagyobb mértékben csökkenti díjait (Heves és Békés), de vezető kíván maradni a motorkerékpárok kötelező biztosítási piacán is.  

A Groupama 15 százalékos átlagos és 25 százalékos E-GFB kedvezményével az internetes kedvezmények sorát gyarapítja. Meglepetésre nyit a nagyvárosi fiatalok felé, megtartva tavaly alkalmazott ajándék assistance szolgáltatását. Olcsó díjaival a piac egyik meglepetését okozhatja.

A Wabard és az MKB idén tovább kívánnak növekedni. Az MKB 4-6, míg a Wabard 15 százalékkal csökkenti a személygépjárművek díjait. Mindkét társaság jelentős internetes kedvezményt ad az autósoknak, melyekkel akár 58-60 százalékos alapdíj csökkenés is elérhető.

Az Uniqa periodikus kötelező díjpolitikája idén jelentősen lefelé viszi a díjakat. A piac egyik legnagyobb szereplőjeként alkalmazott Internetes kommunikációs kedvezménye, akár 45 százalékkal is csökkentheti díjait, melyet 28 és 33 éves ügyfelek körében is tovább csökkent.  

A Signál vezérigazgató váltást követően Budapesten és vidéken is nyit a fiatalok felé. 5,5 százalékos átlagos díjcsökkentésénél is nagyobb engedményre tehetnek szert a motorkerékpárok és a 70 KW feletti teljesítményű személygépjárművek tulajdonosai.
 
A KÖBE hagyományosan jó díjait az idén további 5-10%-al csökkenti, további kedvezményt adva a gyermekes szülőknek.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

2012. május 25., 11:06
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.

Facebook