Enyhén emelkedett a működő napenergia kapacitás Magyarországon, miközben a kereskedők és szolgáltatók száma már a piac telítettségét mutatja
Az elmúlt évben 2008-hoz képest mintegy 10-20 ezerrel 110-120 ezer négyzetméterre emelkedett napkollektorok területe és 650 kilowattra a beépített napelem kapacitás.
A primerenergia felhasználásban mintegy 6,4 százalékot képviselt a megújuló energiák aránya, de a napenergia mennyisége statisztikailag nem mérhető.
Az Energia Klub 2009 negyedik negyedévében másodszor végzett felmérést a napenergetikai eszközök forgalmazásával, kivitelezésével és karbantartásával foglalkozó cégek között, amiből az állapítható meg, hogy az elsődleges szempont az ár, de egyre fontosabbá válik az eszközök megfelelő minősége is. Jellemzően Ázsiából érkezik sok olyan termék, aminek minősége megkérdőjelezhető. Ezért szükség lenne arra, hogy az ilyen jellegű pályázatoknál feltétel legyen a beszerzendő eszközök minőségi követelményének meghatározása - mondta Varga Katalin.
A napenergia hasznosításának elterjesztéséért indított versenyt az Energia Klub 2009-ben a települések számára az egy főre jutó napenergia hasznosítását mérve - mondta el Tóth Nelli, az Energia Klub munkatársa. Az ötezer lakos alatti települések kategóriájában a Zala megyei Dötk lett az első, ahol egy alapítvány épületét szerelték fel ilyen eszközzel.
Az ötezer és ötvenezer fő közötti települések kategóriájában Tapolca a listavezető társasházakra telepített napkollektorokkal. Az 50 ezer lakos fölötti települések közül Budapest III. kerülete áll az élen, ahol a faluházon van az egyik legnagyobb területű napkollektor, összesen 1.515 négyzetméter. Orosháza pedig az európai uniós versenyben ért el második helyezést. A városban jellemzően az önkormányzati intézmények hasznosítják a napenergiát.
MTI
Címlapon
Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
Nem mondott újdonságot szokásos évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök elsősorban a gazdasági nehézségek köré építette a mondanivalóját, hangsúlyozva a változást a szocialista kormányzáshoz képest. A legnagyobb hangsúlyt a középosztály szerepe kapta, amihez kapcsolódva segítené a leszakadó rétegeket.
Most repülne a kismadár
Legfrissebb híreink
- Az euró nem bírta áttörni a 290 forintos szintet
- Bankszövetség: visszajár a repülőjegy ára bankkártyás vásárlás esetén
- A bankfinanszírozás lehet Kelet-Európában a járványközvetítő
- Szufficittel kezdi az évet az államháztartás
- Szerdától a Societe Generale is kereskedhet a budapesti tőzsdén
- A közlekedési hatóság szerint nincs külön szabály a Malév-utasokra
- Munkahelyteremtésre hirdet pályázatot Matolcsy tárcája
- Az ügyfelek korai halálán is kereshetnek a német befektetők
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Kovács Árpád: újabb kiigízítás jöhet, az adóhivatal vergődik
- Élő közvetítés Orbán Viktor évértékelőjéről
- Munkatársakat keres a Booking.com Budapesten
- Bejelentette a kormány a Mikó Imre tervet
- 2014-ben vezethetik be az e-útdíjat: kinek kell fizetni majd és mennyit?
- Bánja kánya: könnyen bukhatják bónuszukat az autósok!
- A próbaidősöket sem lehet csak úgy kirúgni





_fill_200x116.jpg)










