Nem gőzölögnek: tárgyalnának a pálinkások

2010. június 11., 14:27

A Páinkatanács szerint megfelelő feltételek mellett Magyarországon 1850 óta bárki főzhet pálinkát - mivel állami monopóliumról van szó, a feltételeket az állam szabja meg

Egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Pálinka Nemzeti Tanács (Pálinkatanács) a szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításáról - közölte az MTI-vel Piros László, a Pálinkatanács alelnöke.

Hozzátette: az egyeztetést kérő levelet csütörtökön küldték el a kormánynak. A pálinkatanácsnak 13 tagja van, és legfontosabb feladata a pálinka minőségének, eredetének a védelme, amelyet a tanács koordinál.

A szakember, aki a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere is, közölte: a részletek még nem ismeretesek a nemrégiben bejelentett elképzelésről. Jelezte ugyanakkor azt, hogy Magyarországon megfelelő feltételek mellett 1850 óta van lehetősége mindenkinek pálinkát főzni. A feltételeket pedig az állam szabja meg, mivel jövedéki termékről, azaz állami monopóliumról van szó.

Pálinka számokban
Magyarországon az égetett szesz legális forgalmának mintegy egyharmadát adja a pálinkaeladás. Ebből mintegy 20 milliárd forint árbevétele származik a pálinka-előállítóknak. Jövedéki adót mintegy 2,5 milliárd forintot fizetnek az előállítók. Az 500 bérfőző Magyarországon átlagosan 200 ezer embernek főz 6 millió hektoliterfoknyi pálinkát évente. Ebből 8 milliárd forint jövedéki adó folyik be az államkasszába.

Piros László kijelentette: nem ellenzik a pálinkafőzés szabályainak könnyítését, mivel néhány ponton szerintük is módosításra szorulnak a pálinka előállításának szabályai.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szerinte olyan szabályozásra van szükség, amely versenysemleges, azaz mindenki számára átlátható és egyenlő feltételeket teremt a pálinkafőzés területén.

Személy szerint a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke úgy értelmezi a miniszterelnöki javaslatot, hogy otthon valamennyi gazdálkodó megfelelő és ellenőrzött feltételek mellett állíthat elő saját gyümölcsből pálinkát, ha ennek feltételeit megteremtette.

Ma Magyarországon mintegy 7,5 millió hektoliterfok pálinkát állítanak elő átlagosan évente. Ebből 1,5 millió hektoliterfok kerül kereskedelmi forgalomba, ami 3 millió liter 50 fokos pálinkát jelent. (Egy hektoliter foknyi pálinka 2 liter 50 fokos alkohol tartalmú ilyen italnak felel meg.)

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!

2012. február 07., 17:04
Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!

Nem mondott újdonságot szokásos évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök elsősorban a gazdasági nehézségek köré építette a mondanivalóját, hangsúlyozva a változást a szocialista kormányzáshoz képest. A legnagyobb hangsúlyt a középosztály szerepe kapta, amihez kapcsolódva segítené a leszakadó rétegeket.

Facebook