A Napi Gazdaság szerint kevés az esélye annak, hogy Brüsszel rábólint a kormány tervére, amely szerint megszűnne a bérfőzési szeszadó
A lap hétfői számában emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor a megszüntetendő kisadók közé sorolta a bérfőzési szeszadót is. Mivel azonban jövedéki szabályozásról van szó, a módosításhoz szükséges az Európai Bizottság beleegyezése is, ami több szempontból is kérdéses.A Napi Gazdaság emlékezetet arra: a csatlakozási tárgyalásokon kemény meccseket kellett játszania a magyar delegációnak, hogy egyáltalán fennmaradhasson a bérfőzetés intézménye. Brüsszel ugyanis, attól tartva, hogy a Magyarországon előállított pálinka piacbefolyásoló tényező lesz, igyekezett azt visszaszorítani. Végül fennmaradhatott a rendszer, és a magyar szabályozásba a kedvezményes kulcs alkalmazása is bekerült.
A hatályos szabályozás szerint kedvezményesen legfeljebb 50 liter, száz fokosnak megfelelő pálinka főzethető, a kedvezményes kulcs száz fokra vetítve 138 ezer forint hektoliterenként - vagyis száz liter ötvenfokos pálinka 69 ezer forint adót keletkeztet. Az ötven fok feletti mennyiségnél már nem jár a kedvezmény, itt 276,1 ezer forint az adó hektoliterenként száz fokra vetítve. A magyar szabályozás egyébként a maximum kedvezményt veszi alapul, az EU ugyanis legfeljebb ötvenszázalékos kedvezményt engedélyez.
Önnek nőtt a fizetése az elmúlt egy évben? Szavazzon!
Napi Gazdaság
Címlapon
Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
2012. február 07., 17:04
Nem mondott újdonságot szokásos évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök elsősorban a gazdasági nehézségek köré építette a mondanivalóját, hangsúlyozva a változást a szocialista kormányzáshoz képest. A legnagyobb hangsúlyt a középosztály szerepe kapta, amihez kapcsolódva segítené a leszakadó rétegeket.
Most repülne a kismadár
Legfrissebb híreink
- Az euró nem bírta áttörni a 290 forintos szintet
- Bankszövetség: visszajár a repülőjegy ára bankkártyás vásárlás esetén
- A bankfinanszírozás lehet Kelet-Európában a járványközvetítő
- Szufficittel kezdi az évet az államháztartás
- Szerdától a Societe Generale is kereskedhet a budapesti tőzsdén
- A közlekedési hatóság szerint nincs külön szabály a Malév-utasokra
- Munkahelyteremtésre hirdet pályázatot Matolcsy tárcája
- Az ügyfelek korai halálán is kereshetnek a német befektetők
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- Orbán–évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Kovács Árpád: újabb kiigízítás jöhet, az adóhivatal vergődik
- Élő közvetítés Orbán Viktor évértékelőjéről
- Munkatársakat keres a Booking.com Budapesten
- Bejelentette a kormány a Mikó Imre tervet
- 2014-ben vezethetik be az e-útdíjat: kinek kell fizetni majd és mennyit?
- Bánja kánya: könnyen bukhatják bónuszukat az autósok!
- A próbaidősöket sem lehet csak úgy kirúgni





_fill_200x116.jpg)










