Hirdetés
Hirdetés

Tavasszal megtesszük, amit Brüsszel kér tőlünk

2012. február 20., 14:06

Lázár János szerint márciusban kerülhetnek napirendre azok a jogszabálymódosítások, amelyekre a brüsszeli kötelezettségszegési eljárások miatt kényszerül a magyar törvényhozás. Londoni elemzők ezzel egybehangzóan márciusra várják a - nehéz és elhúzódó - nemzetközi tárgyalások megkezdését.

Hirdetés

Március második felében kerülhetnek a magyar törvényhozás elé azok a jogszabály-módosítási javaslatok, amelyek az Európai Bizottság által Magyarország ellen januárban indított kötelezettségszegési eljárások miatt szükségesek. Ezt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, felidézve, hogy a kormány múlt pénteken megküldte válaszlevelét a kötelezettségszegési eljárások ügyében az Európai Bizottságnak, amelynek arra 30 napon belül kell reagálnia.

A politikus úgy számol, március második felében kerülhetnek az Országgyűlés elé a szükséges törvénymódosítási indítványok a jegybank, az adatvédelmi hatóság és a bírák nyugdíjazása ügyében. Amint Brüsszel jóváhagyja a kormány által tett rendezési javaslatokat, és az feladatokat ró a törvényhozásra, a parlamentben a többségi frakció támogatni fogja azokat - mondta Lázár János.

Márciusban indulhatnak a tárgyalások

A Lázár János által felvázolt ütemtervvel egybevágnak a londoni felzárkózó piaci elemzők hétfőn közzétett várakozásai: a Baclays Capital szakemberei szerint a jövő hónap vége felé kezdődhetnek és valószínűleg májusig eltartanak a magyar kormány, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU hivatalos tárgyalásai egy új finanszírozási programról

Az elemzők úgy vélik, a magyar kormány elkötelezte magát a tárgyalások végig vitele és a majdani program végrehajtása mellett, ezzel együtt is azonban "nehéz és elhúzódó" tárgyalássorozatra számítanak, mivel véleményük szerint a kormány "jórészt elégedett" a hivatali ideje alatt eddig érvényesített gazdaságpolitikával, és "a lehető legkevesebb változtatásra" törekszik. A Barclays Capital elemzői szerint ez azt jelenti, hogy a felek esetleg csak több tárgyalási forduló után jutnak egyezségre.

A Citigroup elemzői korábban az írták: véleményük szerint legkorábban május végén, június elején jöhet létre a hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalap és a magyar kormány között.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

2012. május 25., 11:06
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook