Az adóemelések következtében 107,3 milliárd forintos többlettel kezdte az évet az államháztartás. A januári többletet elsősorban a vártnál nagyobb áfából, jövedéki adóból, valamint a játékadóból származó bevételek okozták. A 2,5 százalékos hiánycél tartása érdekében azonban máris takarékossági intézkedéseket kellett eszközölnie a kormánynak.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2012. év január havi többlete 107,3 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 85,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20,6 milliárd forintos szufficittel zártak. Januárban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 122,8 milliárd forint volt. 2011-ben az államháztartási hiány 1734,7 milliárd forintra teljesült, az idei évre a kormány 576,2 milliárd forintos hiánnyal számol. Annak ellenére, hogy még csak 53 nap telt el az évből, és a kormány 2 hónapja fogadta el a 2012. évre vonatkozó államháztartási törvényt, máris takarékossági intézkedéseket kell eszközölni.
A 2012-re kitűzött 2,5 százalékos hiánycél tartásának érdekében a kormány már januárban hozott egy határozatot, melyben akkor 6000 közszolgát bocsátottak el. Jelenleg minden eddiginél nagyobb figyelem irányul az államháztartási hiány alakulására, hiszen az Unió megelégelte azt, hogy Magyarország ellen belépése óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás folyik, ezért a mai napon példa nélküli döntés született: 2013. január elsejétől az Európai Bizottság 495 milliárd eurónyi magyar kohéziós forrást fagyasztana be.
Bevételek
A központi költségvetés január havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest közel 112 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. Jóval magasabb összegben teljesültek az általános forgalmi adóbevételek is, mely a 2012. évi kulcsváltozásokhoz kapcsolódó előrehozott ‑ előző év decemberi ‑ vásárlásokkal magyarázható. Januárban általános forgalmi adóból 296,7 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbinál 36,5 milliárd forinttal, 14 százalékkal magasabb összeg. Az egyszerűsített vállalkozói adóból 0,2 milliárddal kevesebb adót fizettek be, mint egy évvel korábban, jelentősen 2,3 milliárddal emelkedtek a játékadóból származó bevételek is. Az szja-ból származó bevételek az előző évhez és az előző hónaphoz képest is csökkenést mutattak, köszönhetően az egykulcsos szja bevezetésének, és a családi adókedvezmények kiterjesztésének.
Kiadások
A központi költségvetés január havi kiadásai közel 84 milliárd forinttal alacsonyabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában, mely elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak alacsonyabb teljesülésével függ össze. Januárban az államháztartásból 5,2 milliárd jutott a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatására.
A kamatkiadások januárban 75,1 milliárd forintot tettek ki, 19,5 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 9,2 milliárd forintos szintet értek el, 3,4 milliárddal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadások (65,9 milliárd forint) összességében 16,1 milliárd forinttal lettek magasabbak, mint az előző évben
TB Alapok
A társadalombiztosítási alapok január havi 1,4 milliárd forintos többlete a Nyugdíjbiztosítási Alap 8,5 milliárd forintos szufficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap közel 7,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. A többlet alakulásában kiemelt szerepet játszottak az előző év azonos hónapjához képest magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételek.
Elkülönített állami pénzalapok
Az elkülönített állami pénzalapok január havi egyenlege az előző év azonos hónapjához képest kis mértékben kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 2,2 milliárd forinttal alacsonyabb, kiadásai pedig 3,0 milliárd forinttal magasabb összegben alakultak.
Központi költségvetés adóssága
| 2011 | 2012 | |||
| milliárd forint | % | milliárd forint | % | |
| Deviza | 10 170,4 | 48,5 | 9 587,3 | 46,7 |
| Állampapír | 5 712,3 | 27,3 | 5 390,3 | 26,3 |
| Hitel | 4 458,1 | 21,3 | 4 197 | 20,4 |
| Forint | 10 362,2 | 49,4 | 10 493,3 | 51,1 |
| Állampapír | 9 771,4 | 46,6 | 9 903,5 | 48,2 |
| Hitel | 590,8 | 2,8 | 589,8 | 2,9 |
| Összesen | 20 532,6 | 98 | 20 080,6 | 97,8 |
| Egyéb kötelezettségek | 422,9 | 2 | 446 | 2,2 |
| Mindösszesen | 20 955,5 | 100 | 20 526,7 | 100 |
A központi költségvetés devizaadóssága január során 583,1 milliárd forinttal 9587,3 milliárd forintra csökkent. A devizaadósság törlesztése 5,6 milliárd forintot tett ki januárban. A devizaadósság az árfolyamváltozás következtében 577,5 milliárd forinttal csökkent és bruttó módon számítva a teljes adósság 46,7 százalékát tette ki január végén. A költségvetés forintadóssága január végéig 131,1 milliárd forinttal nőtt és 10 493,3 milliárd forintot ért el.
Címlapon
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Ismét 300 forint fölé kúszott ez euró
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
Még több Makro
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
- Fin & Admin Business Analyst (Spanish or Portuguese speaker or both) - PBS International Kft.
- Szenior pénzügyi és adózási munkatárs - Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt.
- Collateral Surveyor - PBS International Kft.
- VAT Accountant - PBS International Kft.
- Business Analyst - Cognos BI - PBS International Kft.
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük







_PH_2_oszlopos_leftlead_fill_124x80.jpg)