Hirdetés
Hirdetés

Átcsoportosítás: 1,2 milliárd kormányzati kommunikációra

2012. február 22., 11:21

A 100 milliárdos megtakarítás mellett a kormány 1,2 milliárd forintot csoportosított át kormányzati kommunikációra.

Hirdetés

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokból kiderül, hogy a 2011 első félévében lezajlott magyar EU-elnökség költségvetéséből megmaradó 610 millió forintot a kormány a külügyi tárcától a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM) csoportosítja át, méghozzá "összkormányzati kommunikációra". A KIM eddig több, az országimázzsal kapcsolatos projektet menedzselt (például a "Te Szedd!" vagy a "Gombold újra" fantázianévre hallgató kampányokat).

varga_mihaly_fideszUgyanilyen célra a Miniszterelnökség is 600 milliót ad át a KIM-nek azzal a kikötéssel, hogy amit a tárca ebből az összegből nem használ fel, azzal el kell számolnia a Miniszterelnökség irányába. A központi kiadások csökkentésében amúgy épp a Miniszterelnökség kapott kulcsszerepet, a kormány ugyanis beszerzési tilalmat rendelt el a tárcáknál, amit csak Varga Mihály, a Miniszterelnökség vezetője oldhat fel.

Szintén a Közlönyben jelent meg több határozat, ami a hiánycél tartás végett több megszorító intézkedést is tartalmaz, mint korábban megírtuk: idén összesen 100 milliárdos lehet a kiigazítás. Jó pontot szerezhetünk ezzel az Európai Bizottságnál, mely pont a hasonló konszolidációs lépéseket hiányolta eddig a magyar kormánytól, és ezért lehet, hogy ma felfüggeszti a kohéziós támogatások egy részét.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

2012. május 25., 11:06
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el

Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook