A hazai cégek közül minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek, de a hazai arány már alacsonyabb mint a régiós átlag. Idén valószínűsíthetően romlik a cégek helyzete az előző évhez képest, bár a nagy európai bizonytalanságok miatt nagyon nehéz előre jelezni az idei folyamatokat.
A Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb adatai szerint az elmúlt években nőtt azoknak a közép-kelet-európai cégeknek a száma, amelyek üzleti szempontból kockázatosabb besorolást kaptak a hitelbiztosítóktól. Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy 2011-ben a céges pénzügyi kockázati tényezők miatt a közép-kelet-európai cégek közel 54 százalékát közepesen kockázatosnak vagy kockázatosnak minősítette a Coface, ez az arány valamivel több, mint 5 százalékponttal magasabb, mint 2010-ben volt (48,33%).
A szakértő szerint ellentmondásos mind a kép, mind pedig a kilátások. Bagyura András arra is rámutatott, hogy az egész térséget érintő nagy kérdés az – beleértve Magyarországot is –, hogyan alakul az európai helyzet. A kereskedelmi igazgató azon a véleményen van, hogy ha lesznek további leminősítések, annak az eddigieknél is súlyosabb hatásai lesznek a cégekre nézve. A Coface úgy látja, hogy ha nem lesz az idén érdemi javulás, akkor tovább szaporodnak a cégek nehézségei, és régiószerte nőni fog a kockázatosabb cégek aránya.
A szlovák és a román cégek a legkockázatosabbak
Az adatok szerint tavaly ugyan leginkább a lengyel cégek megítélése romlott, ám ezzel együtt is a régióban a szlovák és román cégek bizonyultak a leginkább kockázatosnak. A magyar cégek esetében csekély a javulás, de ezzel együtt is folyamatosan 50 százalék körül van a Coface által kockázatosnak minősítettek aránya. Ez egyébként nem éri el a régiós átlagot, s Közép-Kelet-Európán belül a magyar cégek kevésbé tűnnek kockázatosnak.
A tavalyi évhez képest 51,36 százalékról 49,84 százalékra csökkent a hazai kockázatos vállalatok aránya (a Coface egy 10-es skálán osztályozza a cégeket, ahol az 1-es a legrosszabb, a 10-es a legjobb besorolást jelenti). Ugyanakkor a kockázati szinteket is kibontva megerősítést nyer, hogy a leginkább kockázatosnak minősített csoportban csökkent igazán a hazai cégek aránya.
Bagyura András az eredményekkel kapcsolatban elmondta, hogy az adatokban mindig egy éves csúszással jelennek meg ezek a folyamatok, a minősítéseket mindig az előző lezárt gazdasági év beszámolói alapján készíti el a Coface, így a 2011-es javulás tulajdonképpen a 2010-es év eredményeit mutatja. A szakértő kiemelte, hogy a 2010-es év sikeresnek volt mondható, ám nagy kérdés, hogy 2011-ben hogyan sikerült gazdálkodniuk.
Romlott a helyzet
Bagyura András szerint a gazdasági folyamatok alapján valószínűsíthető, hogy romlott a helyzet az előző évhez képest, nem kis részben azért, mert egyrészt nem javult a gazdálkodási környezet, s a konjunktúra, másrészt pedig gyengült a forint árfolyama, ami részben az importőrök számára okozott veszteséget, de ennél is súlyosabb hatással volt azokra a cégekre, amelyek akár a bankok, akár a szállítóik felé devizahitellel rendelkeztek.
A Coface szerint a tavaly év végén tapasztalható folyamatok kísértetiesen hasonlítanak a 2008-as pénzügyi krízis folyamataira. Ez persze azt is jelentheti, hogy az idén stabilizálódhat az árfolyam, ami majd jövőre a cégek kockázatosságának a javulásában csapódhat le. A cég úgy véli, hogy a makro-folyamatok nem bíztatnak egyelőre túl sok jóval (nincs növekedés), s a helyzetet súlyosbítja, hogy a cégekre mind nagyobb teher rakódik, akár az adó- és járulék-kötelezettségeket, akár például az inflációt nézzük.
Sok cég kerülhet át gyengébb kategóriába
Bagyura András szerint nagy kockázatot jelent, hogy a cégeknek közel a negyede a kockázatos és nem kockázatos besorolás határán van – ezek bármilyen irányba történő elmozdulása jelentősen befolyásolhatja a cégek minősítését. A szakértő szerint ez is növeli az idei évre vonatkozó bizonytalanságokat, és a 2011-es javulás után az idén inkább romlás várható ezen a téren,vagyis sok cég kerülhet át gyengébb kategóriába.
A Coface szerint a cégek minősítésének javulásához a teljesítményüknek is javulnia kell, amihez elengedhetetlen a gazdasági növekedés, belső és külső konjunktúra-élénkülés, ezeknek azonban nem látszanak nyomai. A kutatás szerint habár tavasszal beindul a Mercedes kecskeméti gyárában a termelés, ez várhatóan csak arra lesz elegendő, hogy kiegyenlítse a Nokia és az ahhoz hasonló gyárbezárások, vagy éppen a MALÉV csődjének tovagyűrűző hatását.
Címlapon
Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
Sajátos módszerrel próbálkozik Magyarországon az Organic Mission nevű multi-level-marketinggel foglalkozó cégcsoport, kozmetikumok és étrend-kiegészítők alapcsomagjai mellé az új belépőknek német cég által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket és szingapúri opciós utalványokat kínál. Számos kérdés tisztázatlan, még az is, hogy milyen arányban, áron milyen értékű részvényekre cserélik majd a cserélendőket.
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
Még több KKV
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
Állásajánlatok
- Italy VAT Accountant (Italian speaker) - PBS International Kft.
- Projektmenedzser - iFlow Kft.
- Pénzügyi asszisztens - Forecast Research Piackutató
- Hitelügyintéző - ING Biztosító / Vas megyei Igazgatóság
- Business Support Operations Specialist (Spanish or Portuguese) - PBS International Kft.
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után






