A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek üvegházgáz-kibocsátásuk után - jelentette a kínai média hétfőn.
A döntést a polgári légügyi hivatal (CAAC) hozta nyilvánosságra közleményében. E szerint a társaságok a kormány engedélye nélkül még fuvardíjat és más díjakat sem emelhetnek.
Az unió döntése, amely fizetésre kötelezi az EU reptereire leszálló és azokról felszálló gépek üzemeltetőit széndioxid-kibocsátásuk függvényében, "ellentétes az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének vonatkozó elveivel és a nemzetközi polgári repülési szabályokkal" - áll az indoklásban.
![]() |
| A pekingi repülőtér kifutópályája |
Az üvegházgázok Európai Bizottság által létrehozott kvótakereskedelmi rendszere január elsején lépett érvénybe, s az EU területén járatokat üzemeltető összes repülővállalatra kiterjed. Megalkotói arra számítanak, hogy mintegy 4 ezer légitársaság fog fizetni széndioxid-kibocsátása miatt.
Kína tiltakozik amiatt, hogy az EU gázkibocsátási kereskedelmi rendszerét (ETS) Európán kívüli légitársaságokra is vonatkoztatja és már korábban is kifejezte ezzel kapcsolatos kifogásait. Az ügy előzményeiről készült összeállításunkat itt olvashatja >>>
Kína - a fejleményektől függően - fontolóra veszi olyan szükséges intézkedések meghozatalát, amelyekkel megvédi a kínai állampolgárok és vállalatok érdekeit - áll a közleményben.
A dokumentum megfogalmazói bíznak abban, hogy az unió megfelelő megoldást talál a helyzetre, a kétoldalú kapcsolatok egészét figyelembe véve, s "a felek együttes erőfeszítésekkel küzdhetnek tovább az éghajlatváltozás hatásai ellen, valamint a nemzetközi légi ipar fenntartható fejlődéséért".
Az EU pekingi nagykövete Markus Ederer hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kiállt az uniós rendelkezések mellett, s arra hivatkozott, hogy a klímaváltozás hatásai elleni küzdelemben vezető szerepre törő EU egyformán kezeli az uniós és az azon kívüli társaságokat.
Ederer szerint a rendszer működtetése esetén például a Peking-Brüsszel járat utasainak ez plusz 17,50 jüant, vagyis körülbelül 618 forintot jelentene. "Önökre bízom annak eldöntését, hogy ez túl sok-e a Föld védelméért" - jegyezte meg a diplomata. Ugyanakkor jelezte, az EU kész a párbeszédre a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezeten (ICAO) keresztül.
2011 novemberében az ICAO nyilatkozatot fogadott el, melyben az EU-t arra kéri: mentesítse a nemzetközi légi szállítókat a kibocsátás-kereskedelmi rendszerének hatálya alól. A dokumentumot 26 ország, Kínán kívül mások mellett az Egyesült Államok, Oroszország és Japán is aláírta.
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
Még több KKV
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
- Project Manager (Shared Service Center) [JU-CPM01] - Focus Consulting Kft.
- Chart of Accounts Embedment Specialist [ST-DCOAES02] - Focus Consulting Kft.
- Senior Könyvelő - Management Reporting [ZFV-SK01] - Focus Consulting Kft.
- Számviteli szakértő [ST-DSZSZ01] - Focus Consulting Kft.
- VAT Analyst - PBS International Kft.
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
- Adót csökkentenek és eurót akarnak a lettek








