Hirdetés
Hirdetés

Hamar elveszthetik engedélyeiket az állástalan Malév-pilóták

2012. február 06., 16:57
Cimkék
pilóta
, WizzAir
, Ryanair
, Malév

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért kedden állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket.

Hirdetés

Kedden délután két diszkont légitársaság, a Wizz Air és a Ryanair is állásbörzét tart a Malév pilótáinak.
Varró Balázs, a Wizz Air Hungary Kft. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a nyári szezonig mintegy 70-100 alkalmazottal szeretnék bővíteni a létszámot.

(Fotó: Budapest Airport)
(Fotó: Budapest Airport)



A diszkont légitársaság pénteken azt közölte, hogy 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámot terveznek, és új célállomásokra is indulnak, az első Bukarest lesz.

Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerint mintegy 200 pilóta veszítette el munkáját a Malév leállása miatt, és mintegy kétharmaduk nem fog állást találni. Mint mondta, mindkét céggel tárgyalnak, meghallgatják az ajánlatokat.

"Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, a lényeg, hogy legyen munkahelyünk" - jegyezte meg az elnök.
Az elnök azt mondta, úgy tudja, a Ryanair csak kapitányokat venne fel, a Wizz Air első tiszteket is. Ennek ellenére az érdekképviseleti elnök szerint a Ryanairnek van nagyobb esélye, mivel az a légitársaság a Malévhoz hasonlóan Boeing 737-es gépeket használ, a Wizz Air pedig Airbus-okkal repül.

Óvári Tamás elmondta, nagyon fontos, hogy minél gyorsabban újra munkát kapjanak a pilóták, mivel ha nem repülnek, elveszíthetik papírjaikat, akár 2-3 hónapos kihagyással.

A Ryanair pénteken azt tette közzé, hogy Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév dolgozók jelentkezését. Januárban jelentette be a légitársaság, hogy visszatér Budapestre, akkor 5 új útvonalat terveztek. A Malév leállása miatt azonban a kapacitások növelése mellett döntöttek. Ezzel 2 millió utasra számítanak éves szinten az első évben Budapesten és 2.000 új, megmentett munkahelyet teremtenek.
Péntek reggel hat órakor szüntette be működését a Malév, törölve valamennyi járatát. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

2012. május 24., 17:54
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook