Hirdetés
Hirdetés

Az állami cégek 22 milliárdot költenek bérkompenzációra

2012. február 22., 10:50

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.

Hirdetés

A vagyonkezelő tájékoztatása szerint a bérkompenzációt a társaságok saját forrásaikat felhasználva oldják meg, de jelzik az MNV Zrt.-nek, ha nem tudják kigazdálkodni a bérkompenzáció költségeit.

Még mindig hiányzó részletek

A nemzetgazdasági miniszter február elején nyilatkozott utoljára a téma kapcsán, akkor viszont azt mondta, hogy két lépcsőben oldják meg a pórul járt munkavállalók kompenzációját. Az első lépésben, mintegy három százalékig, az állam kompenzálja az alacsony munkabérrel rendelkező csoportokat, a második lépésben pedig azoknál, akik kimaradnak a kompenzáció játékszabálya szerint a béremelésből, az állam egyéni kompenzációt hajt végre. Hogy ez utóbbi pontosan mit is jelent, azt nem tudni, a részleteket a szaktárca nem dolgozta még ki. A kormány azt is vállalta, hogy vállalja a közszolgák bérkompenzációját, ami összesen 690 ezer dolgozót érint.

Miért van szükség a kompenzációra?

Tavaly december 22-én hirdették ki a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendeletet.

Ezek alapján a minimálbér 2012. január elsejétől havi 93 000, a garantált bérminimum pedig havi 108 000 forintra emelkedett.

Január elsejétől megszűnt a munkavállalók adójóváírási lehetősége, valamint egy százalékponttal emelkedett a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási járulék, és a két intézkedés hatására 2012-ben a havi szinten 216 806 forint alatt keresők 2011. évi nettó nominális bére csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó béreik emelkednek. Korábban a versenyszféra képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a bérkompenzáció végrehajtásánál a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak.



Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

2012. május 24., 17:54
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook