Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
Jelenleg 25 penthouse lakást árulnak Magyarországon, az átlagár négyzetméterenként 900 ezer és egymillió forint körüli, de hasonló lakást már négyzetméterenként 400 ezer forintért is lehet kapni. Azok az épületek legfelső szintjén lévő, szomszéd nélküli lakások a penthouse-ok, amelyek alapterülete legalább 150-200 négyzetméter és amelyhez körbejárható, legalább 70 négyzetméteres terasz tartozik.
Kiemelt híreink
-
Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. A társaság 240 millió forintért vásárolta meg a győri Schlichter-villát, az épülettől a cég a felújítás után sem kíván megválni. Tovább
-
5-8 milliós ingatlanok landoltak eddig az Eszközkezelőnél - bővítik a kört
Kevés ingatlant ajánlottak fel a hitelezők az első negyedéves kényszerértékesítési kvóta alapján a Nemzeti Eszközkezelőnek. A lakások, házak értéke 5,1-7,8 millió forint között szóródik, jellemzően a keleti országrészből érkeztek be az ajánlatok. Az Országgyűlés módosít a rendszeren, így többen lehetnek jogosultak Eszközkezelő programjára. Tovább
-
Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
A magyar termőföld értéke a válság alatt is növekedett, továbbra is vonzó befektetési eszköz a hazai palettán. Van azonban jónéhány szempont, amit mérlegelnie kell annak, aki földet szeretne vásárolni. Tovább
További híreink
-
Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
Az ingatlan vásárlások zömét az 5 és 10 millió forint közötti ársávban bonyolítják országszerte, bár területileg megoszlik az arány. Az adatok alapján, vidéken a vevők közel kétharmada költ ebben az árkategóriában, Pest megyében már csak a tranzakciók harmada esik ebbe a kategóriába. Öt millió forintért vidéken 40 m2-es panelt kaphatunk, míg 10 millióért egy budapesti belvárosi garzont lehet venni. Tovább
-
A legdrágább ingatlanokat Fonyódon és Siófokon kell keresni
A lakóingatlan-piacot 2011-ben stagnálás jellemezte: a forgalom változatlan szinten maradt, míg a nominális átlagár szűk 2 százalékkal volt alacsonyabb a 2010-es értéknél. A várakozások inkább már optimista előjelűek, ennek ellenére a forgalom és az árak pozitív elmozdulása csak jövőre indulhat meg. Kistérségi szinten a legdrágább területek Balatonnál és a budapesti agglomerációban találhatóak, míg a legolcsóbb ingatlanhoz Borsodban juthatunk. Tovább
-
Ötször több lakást vesz meg az Eszközkezelő - a költségvetés is módosulhat
Nátrán Roland elmondta, hogy a korábban tervezett 5 ezer helyett 25 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő 2014 végéig, ebből 8 ezret még idén. Az NGM helyettes államtitkára szerint az ingatlanvásárlásra a közel 100 milliárdos általános tartalék lehet a fedezet, de a költségvetési törvény módosítása is szóba jöhet. Tovább
-
Káosz a földeken: akciót indít az állam a tulajdonviszonyok rendezésére
Az állam vállalja a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonú termőföldek tulajdonjogi rendezésének költségeit. A téeszesítéskor bevitt, majd a rendszerváltás után visszakapott termőföldek tulajdonosai június 1-jéig jelentkezhetnek a földhivatalokban. Tovább
-
Nekünk a Balaton a Riviéra
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát. Északon a panorámás, 10-15 millió forint körüli nyaralók, családi házak és telkek keresettek, míg a déli parton az új építésű vagy újszerű állapotban lévő, minimum 1,5-2 szobás lakások a legnépszerűbbek 15-20 millió forint körüli vételárban. Tovább
-
Igazságtalan és gátolja a települések fejlődést az új ingatlanadó
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület állásfoglalása szerint a kormány által javasolt értéknövekedési hozzájárulás egy igazságtalan, közgazdasági szempontból megalapozatlan és a települések egészséges fejlődését hosszabb távon akadályozó helyi adó. Az egyesület szerint célszerűbb lenne a hozzájárulás helyett a településrendezési szerződésekre vonatkozó szabályok átalakítása. Tovább
-
Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
Csak a fejlesztő önkormányzatok fognak élni az értéknövekedési hozzájárulás kivetésével, a kormány nekik ad lehetőséget, hogy a fejlesztési költségek egy részét visszakapják, és azt újabb fejlesztésekre fordítsák - mondta Szaló Péter, belügyminisztériumi helyettes államtitkár sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Tovább
-
Márciusban is nagyot esett az építőipari termelés
Márciusban az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az első negyedéves visszaesés 11,2 százalékos volt. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. A lakásépítések mellett a kereskedelmi épületek építése is nagyot esett, az út-és vasútépítések ellenben 80 százalékkal emelkedtek meg. Tovább
-
Az ingatlanokat is megadóztathatják
A jövőben tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás. Tovább
-
Megszüntetik a két Aberdeen-ingatlanalapot a német sógor miatt
A két magyarországi Aberdeen-ingatlanalap kezelője bejelentette, hogy ingatlanalapjai megszüntetése mellett döntött, mert a mögöttes német alap is vagy megszűnik, vagy ha fennmarad, akkor is csak évente lesz lehetőség a befektetési jegyeinek visszaváltására. Kísérletet tesznek az összes magyar befektetési jegy visszaváltására május 21-én, kérdés, ez sikerül-e. Tovább
Ingatlan
Lakóingatlanok
Kereskedelmi ingatlanok
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Eszköztár
Még több Privátbankár
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Project Manager (Shared Service Center) [JU-CPM01] - Focus Consulting Kft.
- Chart of Accounts Embedment Specialist [ST-DCOAES02] - Focus Consulting Kft.
- Senior Könyvelő - Management Reporting [ZFV-SK01] - Focus Consulting Kft.
- Számviteli szakértő [ST-DSZSZ01] - Focus Consulting Kft.
- VAT Analyst - PBS International Kft.
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament




