A CIG Pannónia a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált adatai szerint 2011-ben 27,196 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, melyből a rendszeres díj 20,215 milliárd forintot tett ki, míg az eseti díj: 6,981 milliárd forint. A bruttó díjbevétel 2010-hez viszonyított 11 százalékos növekedése az újonnan értékesített életbiztosítások nagy száma mellett döntően a rendszeres díjak 34 százalékos emelkedésének eredménye. A 2011-es évi új szerzés állománydíja: 8,836 milliárd forint, a tavalyi éves eredmény 88 százaléka, amellyel a CIG vezetőségének várakozása szerint továbbra is őrzi piacvezető pozícióját.
Megérezték a végtörlesztést
A portfólió folyamatos növekedésének eredményeképpen a korábbi években kötött szerződések megújításai díjai 92 százalékkal növekedtek, amely ellensúlyozta az új értékesítésből, illetőleg az eseti díjakból származó bevételek mérséklődését.
A megújításokból származó 2011. évi bruttó díjbevétel 12,077 milliárd forint, szemben a 2010. év 6,288 milliárd forintjával. Az értékesített szerződések első éves díjaiból származó bruttó díjbevétel a 8,138 milliárd forint, amely 8 százalékos csökkenés 2010-hez (8,842 milliárd forint) képest. A változásban jelentős szerepet játszik egyrészt, hogy a 2010-ben a tőzsdei kibocsátáshoz egy egyszeri, több mint 1,5 milliárd forintos értékesítési eredmény kapcsolódott, másrészt, hogy az utolsó negyedévben bevezetett végtörlesztéssel kapcsolatos intézkedések kedvezőtlen hatást gyakoroltak az új szerzésekre.
A rendszeres díjakra hajtanak
Álszerénység lenne azt mondani, hogy amit eddig elértünk, az nem óriási siker. Én azonban úgy érzem, hogy az erkölcsi elismerést csak akkor arathatom majd le, ha nyereségessé tesszük a céget. Tavaly a közgyűlésen 2014-15-re tettük ezt, tehát 7 év szerepelt a terveinkben, amíg ezt a zöldmezős beruházást ilyen szinten is sikerre visszük. Ha valaki kezet akar fogni velem, hogy gratuláljon, én azt majd csak 2014-ben fogom köszönettel elfogadni, az én szememben akkor lesz "készen" a cég - nyilatkozta a Privátbankárnak adott interjújában Horváth Béla, a CIG Pannónia elnöke. A teljes interjút itt találja >>> |
Az eseti díjak az előző évi eseti díjbevétel 74 százalékát, 6,981 milliárd forintot értek el, döntően a befektetési egységhez kötött életbiztosításokhoz kapcsolódóan. Az eseti díjak csökkenését a 2011. negyedik negyedévében lehetővé tett végtörlesztések biztosítási piacra gyakorolt negatív hatása magyarázza. A teljes 27,196 milliárd forintos díjbevételen belül az eseti díjak 26 százalékos aránya a hazai piaci átlagnál némileg alacsonyabb, mely összhangban áll a CIG minél nagyobb rendszeres díjarányra való törekvésével.
Továbbra is unit-linked motoron a CIG Pannónia
A 2011. évben értékesített életbiztosítási szerződések állománydíja 8,836 milliárd forint volt, amely 88 százaléka az előző évi teljesítményének (10,059 milliárd forint). A változás okai a végtörlesztés és a 2010-es egyszeri értékesítési akció kiesése. A vezetőség várakozása szerint ezzel a teljesítménnyel a Kibocsátó továbbra is piacvezető az életbiztosok értékesítésében. A Kibocsátó növekedésének forrása továbbra is a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások értékesítése, valamint a megújítási díjak számottevő bővülése. Emellett növekedett a hagyományos termékek értékesítése, valamint megkezdődött a nem-életbiztosítási szerződések értékesítése is.
Ráfordítások: a működési költség kétharmada ment a szerzésekre
De nézzük a másik oldalt! A ráfordítások között az egyik legnagyobb tétel a kárfizetések és szolgáltatások, valamint kárrendezési költségek (együttesen 5,515 milliárd forint), ebből 5,475 millió forint a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges- és teljes visszavásárlása. Szintén jelentős a nettó tartalékváltozások ráfordítása (8,607 milliárd forint), amelyből 7,321 milliárd forint kapcsolódik a befektetési egységekhez kapcsolt életbiztosítási tartalékok növekedéséhez. A törlési tartalékok növekedése 1,089 milliárd forint, amely összhangban van a megnövekedett életbiztosítási portfólióval. A követelések korossága, struktúrája nem változott. A többi biztosítástechnikai tartalék mértéke egyelőre nem tekinthető jelentősnek.
A CIG összes működési költsége 2011-ben összesen 15,881 milliárd forint volt, amelyből 11,525 milliárd forint díj, jutalék és egyéb szerzési költség, 4,356 milliárd forint igazgatási költség. A megújítási jutalékok a portfólió növekedésének megfelelően nőttek, a szerzési jutalékok az új szerzéssel párhuzamosan változtak. A működési költségek alakulásában jelentős szerepe volt a Kibocsátó dinamikus létszámnövekedésének, mely az augusztusban bejelentett költségracionalizálási intézkedések hatására a hosszú távú működéshez szükséges szinten stabilizálódott.
Veszteségek
A befektetési eredmény (-2,085 milliárd forint) veszteségének nagy része a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált eredménye (-1,648 milliárd forint), mely leginkább a távol-keleti, kelet-európai és dél-amerikai befektetési alapok teljesítményére vezethető vissza, amely tükrözi a 2011-ben ezeken a piacokon tapasztalt tendenciákat.
A veszteség értékét az átlagos portfólió állományra vetítve 6,9 százalékos negatív hozam adódik, mely kedvezőbb az MSCI World globális részvényindex idei évi -8 százalékos hozamánál. Szintén igen jelentős árfolyamveszteséget jelent a biztosítónak a pénzügyi viszontbiztosításokból származó eurós kötelezettségek nem realizált árfolyam-különbözete mintegy 569 millió forint értékben, ezt részben ellensúlyozzák a saját befektetéseken realizált kamatbevételek (303 millió forint).
Stabil helyzetben a CIG, de saját tőkéje a felére csökkent
A mérleg szerinti eredmény mindezekre tekintettel 4,052 milliárd forint veszteség, összhangban a CIG Pannónia dinamikus növekedésével és a terveivel. A veszteség 37%-kal kevesebb mint az egy évvel ezelőtti. A saját tőke nagysága 2011. december 31-én 4,185 milliárd forint, amely biztosítja a törvény által előírt szolvenciát és a működőképességet, de 49%-kal kevesebb mint egy évvel ezelőtt (főleg a negatív eredménytartalék közel 4 milliárdos emelkedése miatt).
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
Kiemelt szakértő
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Még több Biztosítás
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Napi 34 ezer gumiabroncs készül Rácalmáson
- Adót csökkentenek és eurót akarnak a lettek
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat









