Hirdetés
Hirdetés

Biztosítás a családnak: mitől félünk a leginkább?

2012. február 13., 14:00

Míg korábban főleg az kötött balesetbiztosítást, akit egyszer már ért baleset, a tendencia mára elmozdulni látszik. A Magyar Telekom és az Union Biztosító 2008-ban kezdődött együttműködésének eredményeként ma már több mint 150 ezren tudhatják magukat biztonságban.

Hirdetés

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Magyar Telekom és az Union Biztosító együttműködésének keretében kialakított családi balesetbiztosítás, amelyet a T-Home és a T-Mobile havidíjas ügyfelei 2008 óta kedvező feltételek mellett igényelhetnek. Az ajánlat lényege, hogy az egész család biztonságban érezheti magát, hiszen a biztosítás az azt igénylő ügyfél minden, vele egy háztartásban élő, 75 éven aluli közvetlen családtagjára vonatkozik.

Egy felmérés szerint az ügyfelek 75 százaléka inkább olyan konstrukciót választ, amely a család minden tagjára érvényes. Ezt az eredményt a Magyar Telekom ügyfélszáma is alátámasztja, hiszen eddig több mint 150 ezren döntöttek úgy, hogy biztonságban szeretnék tudni családtagjaikat, és ehhez ezt az egyszerű és kényelmes biztosítási konstrukciót választották. A biztosítás kockázatviselése a Föld valamennyi országában, a nap 24 órájában bekövetkező balesetekre kiterjed.

Egymásra talált a Telekom és az Union
A telekomcég és a biztosító kapcsolata egyre gyümölcsözőbb. A T-Mobile ügyfelei a balesetbiztosításon kívül már utas-, készülék- és számlabiztosítással is csökkenthetik a nem várt események kockázatát.

A Magyar Telekom és az Union Biztosító közösen készített felmérése szerint az ügyfelek a vizsgált baleseti események közül leginkább a közlekedési balesetektől tartanak.

Könnyen hihetnénk, hogy balesetbiztosításra csak annak van szüksége, aki veszélyesen él; a valóság azonban mást mutat: otthon, munkavégzés közben vagy közúton nagyjából 600 ezer ember szenved balesetet évente.  Míg korábban főleg az kötött balesetbiztosítást, akit egyszer már ért baleset, az elmúlt hónapokban látszik némi elmozdulás, aminek egyik oka, hogy a biztosítás kötése nem igényel olyan mértékű anyagi ráfordítást, mint például egy életbiztosítás, viszont baj esetén óriási segítséget jelenthet.


Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

2012. május 24., 17:54
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt

Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook