Hazafiasan is lehet befektetni - legalábbis Amerikában, ahol a nemzeti ünnep alkalmából öt olyan ETF-et ajánlanak, amelyek talán még a nagy államalapítónak is tetszettek volna. A listán belföldi kötvények, dolláralap, fakitermelő alap és brit papírok shortolása egyaránt szerepel.
Amerikában a „President Day”, George Washington születésnapja alkalmával zárva vannak a tőzsdék, de nem mindenki ünnepel. Az ETFdb ajánlója öt olyan ETF-et (tőzsdén kereskedett alapot) sorol fel, amelyek talán még a nagy államalapító első elnöknek is tetszettek volna. Magyarországon már sok brókercég kínál külföldi tőzsdékhez és ETF-ekhez hozzáférést, összesen több száz ETF is elérhető lehet nálunk.
1. PowerShares DB USD Index Bullish (UUP)
Ezzel az ETF-el az amerikai dollárra lehet spekulálni, a zöldhasú értékének változását ábrázolja egy vegyes fejlett piaci devizakosárhoz képest. Tehát alapvetően az euróval, a jennel, az angol fonttal, a kanadai dollárral, a svéd koronával és a svájci frankkal szemben fogadhatunk a dollárra (a legnagyobb komponens azonban az euró). Ha a dollár „biztos kikötő”-szerepe erősödik, a tőkepiaci turbulenciák fokozódnak, az ETF jó eredményeket hozhat. A kibocsátó PowerShares-nek van egy másik teméke is, amellyel háromszoros tőkeáttétellel lehet ugyanezen devizaspekulációt véghezvinni (DB 3x Long U.S. Dollar Futures ETN, UUPT).
2. PowerShares Build America Bond ETF (BAB)
Ez az egyike azon három „Build America Bond ETF”-nek, amelyek fix kamatozású kötvényeket tartalmaznak, és amelyeket a pénzügyi válság leküzdésére hoztak létre. Az alapokat az USA államkincstára szubvencionálja, annak érdekében, hogy az önkormányzatok olcsóbban juthassanak forrásokhoz. Bár ezt a „Build America”-programot nem folytatták, a régi befektetési jegyekkel továbbra is kereskednek, majdnem egymilliárd dollár van a három alapban. A jelenlegi alacsony amerikai kamatkörnyezetben az alapok öt százalékos éves hozama nagyon vonzó lehet.
3. Guggenheim Timber ETF (CUT)
A legenda szerint Washington annyira őszinte volt, hogy nem tudott hazudni. Gyermekkorában ki akart próbálni egy új fejszét, így kivágott egy cseresznyefát. Amikor édesapja ezt számon kérte rajta, azt mondta, hogy „nem tudok hazudni, igen, én vágtam ki a cseresznyefát”.
Így talán az elnök örömét lelte volna ebben az ETF-ben is, amely a globális faiparban kínál részesedést, többnyire olyan cégek által, amelyek erővel rendelkeznek és fát vágnak ki, dolgoznak fel. Az iparág ciklikus, azaz a nyersanyagok iránti kereslet élénkülésével itt is fellendülés kezdődik.
4. SPDR Nuveen Barclays Capital New York Municipal Bond ETF (INY)
Az USA régi fővárosa, New York kötvényeibe fektet az alap. Sok szakértő attól tart, hogy az önkormányzati kötvények piaca válságba kerülhet, ha az állami költségvetés is bajba kerül, ám az önkormányzati papíroknak a hozamuk is magasabb. Így ezen ETF hozama évi négy százalék körül van dollárban.
5. iShares MSCI United Kingdom Index Fund (EWU)
Bár Washington idejében még nem volt szokásban a shortolás, nem túl valóságtól elrugaszkodott az ötlet, hogy az elnök shortolta volna a brit részvényeket. Egyben hadvezér és forradalmár is volt ugyanis, aki számos győzelmet aratott a brit seregek felett. (Az alap nagyobb brit részvénytársaságok papírjait vásárolja, vagyis önmagában nem short típusú ETF, Magyarországról való shortolása problematikus lehet.)
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
Alapblog
- Lesz még növekedés Magyarországon? Lesz!
- Zynga, Linkedin, Groupon, Facebook, Pandora Media… az utóbbi hónapok főbb tech IPO-i. Vegyes sikerekről számolhatunk be...
- Vakmajom
- Dollár, euró
- A részvénypiaci emelkedés hitelességét csökkenti az alacsony forgalom. HAMIS! - 2.rész
- Ingatlanalapok – „Nice” try
- A gazdagság ígérete
- Commodity: bull vagy bear?
- Egy korszak vége
- Facebook jegyzés vs magyar kicsik
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Még több Befalap
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Legfrissebb
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel







