Vannak országok, ahol a jövedelemadó emelése miatt csökkennek a nettó bérek, nem pedig annak csökkentése miatt. Míg Magyarországon több munkavállaló is a napokban szembesül azzal, hogy mit is jelent az egységes és arányos adórendszer, addig a spanyol munkavállalóknak sincs oka az örömre. Pedig vannak sztárfocisták - így például Cristiano Ronaldo -, akik idén is úgy adóznak, mintha 17 000 euró alatt lenne az éves jövedelmük...
A tavaly választásokat nyert konzervatív Mariano Rajoynak ígéretei betartásával egyelőre várnia kell, a roppant nehéz helyzetben lévő Spanyolország a következő években elsősorban a hiánycél tartására törekszik, valamint az államadósság csökkentésére. A kormány által bejelentett intézkedések egyelőre megnyugtatták a befektetőket, de Spanyolország így is nehéz helyzetben van, spanyol lapok az év elején többször is cikkeztek arról, ők lehetnek a következő Görögország.
A jövedelemadó emelése egységesen sújtja ugyan az összes tartományt Spanyolországban, de a legmagasabb jövedelmek Katalóniában vannak, így összegszerűen a Spanyolországból való kiválásról rendre informális népszavazást tartó katalánok fizetik a legtöbbet az államkincstárba a jövedelemadón keresztül. Katalóniában ráadásul ingatlanadó is sújtja az adózókat, igaz ez a tartományi kasszába folyik be. Az autonóm tartományok viszonylag nagy önállósággal rendelkeznek, igaz ez az adórendszerük alakítására is - sok helyen van például regionális adó, vagyis országon belül is működik az adóverseny.
Barcelona-Madrid párharc a válságban is
Az adóváltozások újra felszínre hozzák bizonyos tartományok ellentétét, elsősorban Madrid és Barcelona versengését. A fociban egymás örök riválisaként emlegetett FC Barcelona és a Real Madrid is megérzi bizony a nagyobb adóterheket. Holott alig két évvel ezelőtt a futball elit nemcsak a két patinás klub és a megszerezhető trófeák miatt igazolt szívesen Spanyolországba, hanem az itteni adókörnyezet miatt is.
Kilobbizták, a madridi sztárok jól jártak
![]() |
| C. Ronaldo - hallgatott a könyvelőjére? |
A sztárfutballisták az első 5 évben kedvezményesen, a legalacsonyabb kulccsal adóztak, 2003-ban ugyanis a spanyol kormány úgy döntött, hogy az évi 600 000 euró felett kereső külföldi játékosoknak 43% helyett csak 24%-nyi jövedelemadót kell fizetniük. Ennek eddig a legnagyobb nyertese David Beckham volt, aki Manchesterből tette át székhelyét Madridba - bennfentesek szerint maga a királyi gárda lobbizta ki a spanyol kormánynál a kedvezményt. Az adózás a csillagászati összegeket kereső focistáknak sem mindegy, Spanyolország sokak számára kedvezőbb állomáshelyet jelentett, mint Anglia vagy Olaszország - egészen 2010-ig. A "Beckham-törvényként" is emlegetett rendelkezést ugyanis megváltoztatták, a válság beköszöntével nehezen volt vállalható a felesleges kedvezmény, pláne egy olyan országban, ahol minden ötödik ember munkanélküli. A világ legdrágábban szerződtetett játékosa, Cristiano Ronaldo azonban továbbra is a kedvezményes kulcs szerint adózik, hiszen a 2010-es adómódosítások nem voltak visszamenőleges hatályúak. Így ma már Anglia előnyösebb adózási szempontból - bár az európai klubfutballt jelenleg a két spanyol sztárklub uralja.
Az új szja-szabályok leginkább az FC Barcelonát sújtják. Mindent egybevetve 2012 januárjától a Barca játékosai az ingatlanadóval együtt a fizetésük 60%-át adózzák le. Ezzel szemben Madridban a játékosok "csak" a bérük 52%-át fizetik be az államkincstárba, és itt nincs ingatlanadó, mint Katalóniában. A madridi autonóm tartományt vezető Esperanza Aguirre ráadásul bejelentette, hogy a regionális adóterheket is csökkenteni szándékoznak - ez újabb könnyebbséget jelenthet majd a madrilenóknak.
Anglia és Olaszország is vonzóbb lett a válságban a focistáknak
A 2009 szeptemberében a Realba igazoló C. Ronaldo és Kaka az szja-emelés után is jól járnak. Rájuk ugyanis még vonatkozik a Beckham-törvény. Ők csupán 0,75%-kal fognak idén több adót fizetni, mint tavaly, vagyis a jövedelmük közel negyedét (egészen pontosan 24,75%-át) kell csupán befizetniük a spanyol államnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy az évente nagyjából 13 millió euró kereső portugál és a nagyjából 10 milliót összefocizó Kaka ugyanolyan kulccsal adóznak, mint a legszegényebb rétegek, egészen pontosan, akiknek az éves keresete nem éri el a 17 707 eurót (a jelenlegi szabályok szerint, ha 2010 januárja után igazoltak volna Madridba, akkor a fizetésük 52%-át kellene leadózniuk, ennyit fizetnek ugyanis azok, akiknek éves keresetük 300 ezer euró felett van).
Olaszország mindeközben a 300 ezer euró felett keresőknek 43%-os szja-t kell fizetniük, ami egy 3%-os pótadóval egészül ki, az Egyesült Királyságban pedig a fizetésük 50%-át adózzák le az évi 150 ezer font felett keresők.
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Napi 34 ezer gumiabroncs készül Rácalmáson
- Adót csökkentenek és eurót akarnak a lettek
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Még több adó
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Legfrissebb
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel








