A munkáltatóknak legkésőbb holnap kell kiadniuk az szja-bevallás kitöltéséhez szükséges igazolást, és sokak postaládájában megjelentek már az adóbevallási egységcsomagok. A gyakorlatilag kétkulcsos, névleg azonban arányos egykulcsos adórendszer miatt is főhet a feje az adóbevallást kitöltőknek. Az adóhatóság segít, ha nem megy, totózzon!
Söralátét ide vagy oda, sajnos idén sem lesz egyszerű az adózók dolga, annak ellenére, hogy idén már adónyilatkozat kitöltésével is lehet teljesíteni a kötelezettséget. Mivel az összes jövedelem meghatározásában jelentős változások történtek, bonyolultabb a számítás még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint is.
Söralátét: bonyolult és nem mindenkinek járható út
Idén is többféle szja-bevallási lehetőség közül lehet választani azoknak, akiknek nincs akkora szerencséjük, hogy a munkaadójuk vállalja helyettük a feladatot a munkáltatói adómegállapítás keretében. Újdonságot jelent a söralátét néven elhíresült adónyilatkozat, ami kétségkívül rövid, mégsem egyszerűbb a kitöltése, mert nem lehet csak simán átvezetni rá a munkáltatótól legkésőbb január 31-éig megkapott (11M30 jelű) igazoláson lévő adatokat, hanem azokból még számolgatni is kell. Söralátétet (1153 ANY jelű nyomtatványt) csak az tölthet ki, akinek kizárólag egy munkáltatótól származik jövedelme, amely után a tavaly levont adóelőleg és a ténylegesen fizetendő, illetve visszaigényelhető adó különbözete az ezer forintot nem haladja meg. Ilyen összeget az adóhatóság nem tart nyilván, vagyis nem kell kifizetni, és nem is térítik vissza. Azoknak tehát, akik ennél nagyobb összeget szeretnének visszakérni az adóhatóságtól, nem a söralátétet kell kitölteni.
![]() |
| Ez a bevallási időszak sem lesz könnyebb |
Ha nem megy, totózzon!
| Az egykulcsos adórendszer miatt is nagy az európai nyomás a kormányzaton, de a kabinetnek nem célja azt megváltoztatni - nyilatkozta a területért felelős helyettes államtitkár. Részletek >>> |
További fontos feltétel, hogy csak az élhet az adónyilatkozat lehetőségével, aki nem akarja megosztani a családi kedvezményt szülőtársával, és csak arra az összegre tart igényt, amit az előző év során a munkáltató a fizetésből levont adóelőleg megállapításánál már figyelembe vett. A fentieken kívül még számos kitétel van, amit teljesíteni kell, ezek megtalálhatók a nyomtatványhoz tartozó kitöltési útmutatóban. Ha ezen nem igazodik ki az adózó, akkor sem kell kétségbe esni, mert az adónyilatkozat lehetőségéről és feltételeiről kötelező tájékoztatni a munkaadónak azokat, akik megfelelnek a feltételeknek, február közepéig. Az adóhatóság a kitöltési útmutatóban 13+1 kérdéses totóval is segít, ha mindre "igaz" a válasz, akkor nyugodtan választhatja az adónyilatkozatot az érintett. Utóbbi kitöltésénél arra nagyon kell figyelni, hogy a bevalláson szereplő adóévi összes jövedelem alatt a szuperbruttósított, vagyis 1,27-el felszorozott összeget kell érteni, nem a sima bruttót, és nem is a családi kedvezménnyel korrigált szuperbruttósított összeget. A söralátétet, csakúgy mint a sima bevallást idén legkésőbb május 21-éig kell beadni.
| - Jelölje meg a bevallás főlapján a megfelelő rubrikába ikszeléssel, ha a visszaigényelhető összeget vissza szeretné kérni, különben csak egy átvezetési nyomtatvány kitöltésével juthat a pénzéhez! - Ne felejtse el aláírni a bevallását! - Tüntesse fel és ellenőrizze az adóazonosítóját a nyomtatványon! - Idén is lehet kérni legfeljebb négyhavi, pótlékmentes részletfizetést kérni a 100 ezer forintot meg nem haladó szja fizetési kötelezettségre. Változás azonban az eddig megszokottakhoz képest, hogy az első részlet megfizetésének határideje a leadási határidővel, azaz a 2012. május 21-ével egyezik meg. - Abban az esetben, ha a magánszemély jövedelméből a kifizető adóelőleget vont le, és az összeget nem a kifizető által levont adóelőleg elnevezésű sorban tünteti fel (mert például saját kötelezettségként írja be), akkor fizetési kötelezettsége keletkezhet a bevallása szerint, holott valójában erről szó sincs. |
Dolgoztassa az adóhivatalt!
Idén is lehet élni a söralátétnél kicsit „nagyobb”, egyszerűsített bevallás lehetőségével, amelynek lényege, hogy az elszámolást gyakorlatilag az adóhatóság tölti ki, az adózónak csak ellenőriznie kell azt. Az egyszerűsített bevallás akkor választható, ha kizárólag munkáltatótól és/vagy kifizetőtől származott az illető bevétele, amelyből vontak adóelőleget.
Van számos kizáró tényező még: például egyéni vállalkozás, tartós befektetésből származó jövedelem, befizetés az államadósság elleni alapba, 98 százalékos különadó alá tartozó bevétel. Az egyszerűsített adóbevallásra február 15-éig lehet jelentkezni, a 1153NY jelű nyilatkozat beadásával. A NAV ezután elkészítteti a dokumentumot, és április 30-áig elküldi az adózónak, akinek az adatokat össze kell hasonlítania a saját igazolásain szereplőkkel. Ha nem talál eltérést, akkor nincs más dolga, mint aláírásával hitelesíteni a bevallást és az állami adóhatóság részére visszaküldeni május 21-éig. Ha van eltérés, akkor a bevallást az igazolások alapján módosítani kell, és így visszaküldeni. Az egyszerűsített bevallás elektronikus úton is elérhető egy e-mail cím feltüntetésével, vagy azzal, hogy a nyilatkozatot ügyfélkapun keresztül nyújtják be. Aki postán szeretné megkapni a dokumentumot, semmiképp ne töltse ki az e-mail cím rovatot!
![]() |
| A többség már levelet kapott az adóhatóságtól |
Hiába minden szándék, bonyolultabb idén a bevallás
Tavaly az egyik legfontosabb újdonság a 16 százalékos, egykulcsos rendszer bevezetése volt. Emiatt az összevont adóalapba tartozó jövedelmet és a különadózó (például az ingó, ingatlan vagyonátruházásból, kamatjövedelemből, osztalékból, árfolyamnyereségből, ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó) jövedelem után is 16 százalékos a teher. Mivel az összes jövedelem meghatározásában jelentős változások történtek tavaly, bonyolultabb annak kiszámítása – közölte a Gazdaság.hu hírügynökséggel az Nemzeti Adó és Vámhivatal.
A normál szja bevallásnál (1153-as jelű) bele kell számítani az éves összes jövedelembe a vállalkozói osztalékalapot is, a külföldről származó jövedelmet, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául figyelembe vett bevételt, és a különadó alapot képező bevételt. Nem kell viszont beszámítani az éves összes jövedelem meghatározásakor az ingatlan átruházásából származó jövedelmet, a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel bírósági ítélet alapján fizetett összeget, az osztalékelőleget. A jövedelem meghatározásánál továbbra is alkalmazni kell az adóalap-kiegészítésre (27 százalékos szuperbruttóra) vonatkozó számításokat.
Érdemes újraszámolni a családi kedvezményt
Az előző évhez hasonlóan ebben az évben is alkalmaznia kell a magánszemélynek az adóalap-kiegészítésre vonatkozó számításokat, emiatt az adatokat a magánszemélynek minden esetben újból kell kiszámítania. Az internetről bevallás kitöltő-ellenőrző program segítséget nyújt azoknál a jövedelmeknél, ahol a a megszerzett bevétellel szemben költséget lehet elszámolni.
További jelentős változást hoz a családi kedvezmény, amivel az összevont adóalapot lehet csökkenteni. Érdemes a jogosultaknak közösen átnézni a bevallást, mert a kedvezményt újra lehet osztani a kitöltés során úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki legyen használva. Ha például csak az egyik fél kérte tavaly év elején nyilatkozatban a kedvezményt, amivel teljesen lenullázta a fizetendő adóját, de még maradt is belőle, akkor a maradékot a másik fél még felhasználhatja. Akad még egy új kedvezmény, azok számára, akik befizetnek az államadósság elleni harchoz létrehozott alapba. Az összeget le lehet vonni az összevont- és a különadózó jövedelmek adóalapjából. Nem találjuk majd a bevalláson az adóterhet nem viselő járandóságokat (például a nyugdíj, a gyes, vagy az anyasági támogatás), ez a kategória megszűnt, és nem növeli az adóalapot.
A kevesebb gyakran több
Idén is lehet választani a csökkentett adattartalmú szja-bevallást, amivel jelentősen csökkenthető a kitöltésére fordított idő, mivel nem tartalmazza az adózók által ritkán kitöltött sorokat, oldalakat. A tavaly benyújtott bevallások közel 70 százaléka ezzel a leegyszerűsített tartalommal érkezett be. A környezetvédők figyelmébe ajánljuk, hogy az internetes kitöltőprogram felajánlja nyomtatása előtt a kivonatolt nyomtatás opciót, erre érdemes klikkelni, mert így csak az adatot tartalmazó oldalakat nyomtatja, nem az egészet
A bevallás egységcsomagban nincs csekk, ehhez a NAV ügyfélszolgálatain lehet hozzájutni, vagy e-mailben igényelni, az alábbi nyomtatvány beküldésével. A NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban március elsején utal, idén azoknak is, akik elektronikus úton adják le bevallásukat. (Tavaly esetükben február elseje volt a legkorábbi dátum.)
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Napi 34 ezer gumiabroncs készül Rácalmáson
- Adót csökkentenek és eurót akarnak a lettek
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Még több adó
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
Legfrissebb
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel








